– avagy

Miért nem beszélünk mi magyarok nyelveket?

– avagy

Miért nincs Skandináviában Helen Doron?

Ma kezdődött a Millenárison a Nyelvparádé, és a rádiók hírblokkjaiban ilyenkor kötelező azzal sokkolni a tisztelt nagyérdeműt, hogy Magyarország az utolsó (azaz nem az utolsók közt van, nem az utolsó háromban van, hanem a legeslegutolsó) az Európai Unióban, ami az idegen nyelv ismeretét illeti.

Persze, a képet árnyalja, hogy Európában több olyan ország van, ahol eleve nem csak egy nyelvet tanulnak az emberek, ők olyanok, akik többnyelvű közegben élnek, és boldogulásukhoz több nyelvet érdemes elsajátítani. Aztán persze olyan országok is vannak, ahol az idegen nyelvtudásra – úgy tűnik – nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint nálunk.

Nagyobb hangsúlyt? Hogy lehet ez? Hiszen Magyarországon már általános iskolában elkezdik az idegen nyelv tanítását, a kicsik már a harmadik osztályban ismerkednek az idegen nyelvekkel, ami főleg az angol, ami ma a kereskedelem, az utazás és a munka világának első számú nyelve.

A két- vagy többnyelvű országokkal szemben természetesen nagy hátránnyal indulunk ebben a „statisztikai versenyben”, de mi van a többi országgal? Mit csinálnak ők jobban?

Kezdjük úgy érezni magunkat az angoltanulással, mint a focival kapcsolatban: – Forint- milliárdokat költünk, nagyhírű edzÅ‘ket hívunk, stadionokat, létesítményeket, akadémiákat építünk, az eredmény pedig majdnem a nullával egyenlÅ‘.

Mi történik máshol, ami nálunk nem? Mi az angol tanulás varázsitalának a receptje, amit mi képtelenek vagyunk ellesni? És ez összefügg azzal a kérdéssel, vajon miért nincs Helen Doron iskolarendszer Skandináviában?

Nos, a varázsital receptje elképesztően egyszerű:

1. Végy egy minél fiatalabb gyermeket, akinek az agya egyszerre még több nyelvet képes befogadni!

2. Tedd be egy intézménybe, ahol angolt tanítanak neki!

3. Vagy vidd el egy foglalkozásra, ahol angolt tanítanak neki!

4. Ez a tanítás legyen észrevétlen, játékos, de

5. alapuljon kidolgozott, bevált pedagógiai módszeren!

6. Ez a módszer minél korábban képes legyen a gyerekeknek tudást adni!

7. A módszer ne nyelvet tanítson, hanem támogassa a gyermek nyelvelsajátítási képességét!

8. Adj hozzá egy vagy több képzett pedagógust!

9. De előtte a pedagógust tanítsd meg rendesen angolul!

10. Közben tanítsd meg a módszerre is, amivel a gyerekek nyelvelsajátítását segíti majd.

11. Aztán a pedagógust fizesd meg! Ne átlagbért kapjon, sőt! A munkája van olyan fontos, mint egy középvezetőé.

12. És végül, a felépített módszer vigyen el az igazi, használható nyelvtudásig!

13. Majd a gyermek később tegyen angol nyelvvizsgát!

14. Aztán írjuk be őt is a statisztikába, mert eggyel több gyermek beszél angolul. Hurrá!

És íme! Kész is van az országok és a gyermekek életét nagyban megjavító varázsital.

Mi hiányzik Magyarországról? A gyermekek – bár sajnos kevesen vannak – adottak. A pedagógusainkat azonban, bár a legtöbbször jól képzettek, túlterheljük, és sokszor Å‘k sem beszélnek rendesen angolul. Munkájuk során sok csalódás éri Å‘ket, már csak azért is, mert megbecsültségük, fizetésük túlontúl alacsony, és nem ritkán áldatlan körülmények közt dolgoznak .

Ami viszont a legtöbbször hiányzik, az a módszer. És ez főleg azért van, mert nincs konszenzus arról, hogy mi az üdvözítő módszer? A magyar szakma nem ismeri, vagy nem ismeri el a nyelvtanulás varázsitalát. A tanárok így egyedül boldogulnak, a saját elképzeléseik mentén, és egymásnak homlokegyenest ellentmondó véleményeket hallanak pályafutásuk során. A gyermekek pedig nem egy irányba haladnak a nyelvtanulás során, hanem egyszer erre, aztán amarra indulnak el, ahelyett, hogy már kisóvodás korukban tudnák ők is, szüleik is, hogy mi a cél, és azt mikor fogják elérni?

A nyelvtanulás varázsitalának a receptjét sokan ismerik. Köztük a Helen Doron hálózat, mely a legnagyobb és a legjobban kidolgozott tananyaggal rendelkezik. Sok szülő ezt fel is ismerte, és lelkesen, kitartóan járatja gyermekét a foglalkozásokra. És persze évtizedek óta ismerik a receptet a skandinávok, a hollandok, vagy a svájciak is – történetesen mind olyan európai országok ezek, melyek nagyszerűen boldogulnak a globális világban. A svéd vagy holland óvodás már el tud beszélgetni angolul alapfokon. A finn vagy dán nagyiskolás pedig állami közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát tesz, akkor is, ha vízvezeték-szerelő, utcaseprő vagy árufeltöltő lesz belőle. Ők tehát már réges-régen ismerték a receptet, megfőzték a varázsitalt és meg is itatták azt gyermekeikkel.

Eközben Magyarországon sokszor a kisóvodás, – vagy azelÅ‘tti – nyelvtanulást még mindig játéknak, idÅ‘töltÅ‘ és jópofa foglalkozásnak tartjuk, és – például az iskolaváltásnál – hagyjuk kárba vészni azt a sok idÅ‘t, pénzt és munkát, amit mi és gyermekeink az angoltanulásba fektettünk. Ezzel elengedjük magunk mellett gyermekünk nyelvelsajátítási aranyéveit, azt az elsÅ‘ hat évet, amíg játszva, és könnyedén megtanulhatna bármilyen idegen nyelvet, aztán késÅ‘bb végignézzük, hogy kínnal és keservvel tanul angolul. Olyanok vagyunk, mint a legendás és letűnt dél-amerikai civilizációk. Ismerjük a kereket, de csak gyermekjátéknak használjuk, ismerjük a lovat, de csak húsnak tekintjük. Nem is kell mondani, hogy ha ez így megy tovább, az Å‘ sorsukra fogunk jutni.

Az új világ, a globális világ fizetőeszköze, a boldogulás eszköze és alapja az információ és az információhoz való jutás. Ha csak magyarul tudunk, akkor a boldoguláshoz szükséges információnak csak morzsáit csipegethetjük, morzsákat, melyek azok asztalától hullnak le közénk, akik ismerik a nyelvelsajátítás varázsitalának receptjét.