Mentsük meg az orángutánokat, minden egyes kisfilmmel a célért! A Helen Doron Educational Group a “Hello My World!†(„Helló Nagyvilágâ€) kezdeményezés keretén belül feltöltött videók után 1 eurót adományoz a kihalás szélén lévÅ‘ faj megmentése érdekében. A globális szintű kampány az orángutánok megmentése és védelmük érdekében tett lépések támogatására összpontosÃt, segÃt megismerni a kialakult helyzetüket és természetes élÅ‘helyüket, elÅ‘segÃtve ezzel az esÅ‘erdÅ‘ rehabilitációját. A „Hello My World!†nemzetközi, szociális és oktatási kampány ötlete a Helen Doron Educational Group 30. évfordulójának alkalmából született meg. Ez idáig több, mint 2000 kisfilm érkezett 27 ország gyermekeitÅ‘l, melyben elmondják – természetesen angolul – miért fontos az orángutánoknak segÃteni és az esÅ‘erdÅ‘t megvédeni. A kezdeményezés természetesen számos szervezet és alapÃtvány érdeklÅ‘dését felkeltette, együttműködésüket kiérdemelve az intelligens, vörös szÃnű fÅ‘emlÅ‘s megmentéséért. Helen Doron, a Helen Doron English nyelviskolák alapÃtója és vezérigazgatója elmondta: „Azzal, hogy motiváljuk a gyermekeket, a nyelvtanulásban a kezükbe adunk egy eszközt, ami lehetÅ‘vé teszi a párbeszédet, és amit felhasználva új kapcsolatokat teremthetnek. Az angol, mint közös nyelv hatalmas érték, mivel egyesÃti hangunkat és együtt, közösen felkelthetjük az emberek figyelmét és beszélhetünk az orángutánok helyzetérÅ‘l. Ezt a kampányt anyagi adománnyal is támogatjuk. Minden egyes videó, ami feltöltésre kerül, 1 eurót ad hozzá a célhoz, egészen a 4000. videóig, az adományozást folytatni is fogjuk.†A kisfilmek megtekinthetÅ‘k a www.HelenDoron.com/world/hello link alatt, ahol a szülÅ‘k és a gyermekek is szavazhatnak kedvenc videójukra, tetszésüket a „Like†és  „Megosztás†feliratokra kattintással fejezhetik ki a közösségi médiában. A weboldal egy különleges lapot is tartalmaz a tanárok számára, ahol 5 korspecifikus óravázlatot kÃnálunk, ezzel nyilvánossá, mindenki számára elérhetÅ‘vé téve a kezdeményezést. Csatlakozz hozzánk és hozd létre te is a saját rövid videódat, hogy segÃts az orángutánoknak, hÃvd fel a figyelmet rájuk és légy részese ennek a nagyon fontos kampánynak. Együtt képesek vagyunk változtatni!