1092 Views

Helen Doron levele a diákok szüleinek

Kedves Szülők!
A Helen Doron Educational Group-nál mindannyian arra törekszünk, hogy folyamatos segítséget és támogatást nyújtsunk ebben a nehéz időszakban, melyet a globális koronavírus fertőzés okoz. Én magam is önkéntes otthoni karanténomból igazgatom a szervezet működését, miután külföldi utamról hazatértem.
Folyamatosan figyeljük a fejleményeket, és tisztában vagyunk azzal, milyen nehéz helyzetben van most mindenki. Csak reménykedni tudunk abban – a néhány pesszimista figyelmeztetés ellenére -, hogy mindennek hamarosan vége lesz.
Jelenleg 38 országban vagyunk jelen, és minden egyes nyelviskola közel áll a szívemhez.
Mint a Helen Doron Educational Group vezérigazgatója, és mint a programok alapítója és fejlesztője, továbbra is felügyelem az összes kurzusunkat az eddig megszokott minőség biztosításának érdekében. Nem csak a pedagógiai minőséget értem ezalatt, hiszen – mint tudjátok – az angol nyelv tanítása mellett a gyermekek egészségtudatának fejlesztésére is nagy gondot fordítunk. Kurzusainkon és óráinkon hangsúlyt fektetünk a másokról és a közösségről való gondoskodás fontosságára, megtanuljuk értékelni a környezetet, az állatokat és természetet, miközben kiemeljük az egészséges életmód és ételválasztás fontosságát. Ezért tisztelettel kérünk Titeket, hogy az országotok által előírt szabályozás szerint járjatok el. A cél, hogy biztonságban maradjatok, valamint segítsetek mások biztonságát is óvni.
Az otthonlét tökéletes alkalom arra, hogy a gyermekek még többet hallgathassák az angol anyagokat, akár a háttérben is. Ne felejtsétek el egy nap kétszer meghallgattatni a dalokat, mondókákat játék, evés vagy akár lefekvés közben. Elkészítettük az online tananyagainkat, melyeket hamarosan a gyermekeitek tanárai adnak majd ki Nektek. Addig is több online eszközünk is rendelkezésre áll a Helen Doron Stream-en kívül is.
Meleg szívvel ajánljuk, hogy használjátok ezeket:

A Helen Doron nyelviskoláitokkal és tanáraitokkal együtt a legjobbakat kívánom Nektek, és remélem, hogy biztonságban és jó egészségben vagytok.
Tisztelettel,
Helen Doron

1093 Views