A fiam 9 éves. 11 hónapos kora óta jár Helen Doron angolra.

Majd most közli velem, hogy őt már nem érdekli ez az egész, mert babás hogy dalokat kell hallgatni, meg ő úgysem tud semmit angolul, hisz csak játszanak, és ő amúgy is focista akar lenni, inkább gyakorolná délutánonként a ficakba rúgást.

És mit tehet ilyenkor egy tudatos szülő? Beleáll a harcba. Harcol az igazáért, a gyerek jövőjéért, a befektetett pénzéért.

De a gyerek nem adja magát! Hiszti minden reggel, hiszti az úton angolra menet, hiszti az ajtó előtt, hiszti bemenetel előtt, majd varázsütésre jókedv a tantermi ajtó becsukásával.

Kezdem feladni. Elegem van. Kell ez nekem? Kell ez nekünk? Érte csinálom ezt az egészet! EbbÅ‘l a pénzbÅ‘l mehetnék minden hónapban masszázsra! Hálátlan….

Ekkor jön Erika. Imádom ezt a nőt! Mindig van egy mondata, mely helyrerakja szétzilált agyamat. És a varázsmondat: Küldjük el nyelvvizsgázni!

Mi van? Lemaradt a problémáról? Épp abba akarjuk hagyni az angolt! Eljönni nem hajlandó a büdös kölke! Majd biztos leül gyakorolni, meg teszteket kitölteni…

És elmagyarázza…

Sajnos a mai gyerekek az iskolában ahhoz vannak hozzászokva, hogy értékelik Å‘ket. Sajnos a saját tudásukat is ez alapján ítélik meg. Ha a tanító néni ötöst adott, akkor tudom az anyagot. Mivel itt nálunk a pozitív megerÅ‘sítés a cél, az hogy saját magához viszonyítva nézzük a fejlÅ‘dést és ne hasonlítgassuk össze a többi gyerekkel, nem tudják megítélni tudásukat. Az anyanyelvi módszer lényege, hogy nekik minden természetes és észre sem veszik, hogy 45 percen keresztül angolul kommunikálnak az órán. Nincs tisztában a tudásával. Azt gondolja, ami az órán elhangzik, az mind semmi, gyerekjáték, azt dédi is megértené…

A Cambridge-i nyelvvizsgáknak pont ez a lényege. Megmutatja a kiskamaszoknak hogy ez a játé milyen értékes. Egy külső visszajelzés tudásukról, mely önbizalmat és lendületet ad.

Júniusban lesz a nyelvvizsga. Nem izgulok. Tudom, hogy tudja! És végre ő is megtudja! És amikor majd egy nagy csapathoz hívják focizni és saját maga fogja tudni a szerződése részleteit megbeszélni, remélhetőleg elmormol majd magában egy „Köszi anyu, hogy nem adtad fel!” mondatot.

/Egy gyulai anyuka tollából/