Bábel óta természetesnek vesszük, hogy az emberiség különböző nyelveken beszél. A nyelveket rokonságuk alapján nyelvcsaládokba soroljuk és a közeli rokonnyelvek beszélői gyakran megértik egymást, vagy teljesen, vagy részlegesen.
De még a közeli rokonoknál, sőt, a nyelvjárásokban is lehetnek olyan szavak, melyek hasonlónak tűnnek, de egészen mást jelentenek.

Nem csoda, hogy az emberiség már az őskor óta arra törekszik, hogy találjon egy olyan nyelvet, amelyet alapfokon könnyű elsajátítani, és ami tanult nyelvként alkalmas arra, hogy a kereskedő felek megértsék egymást. Persze, nem tudjuk, hogy milyen nyelv lehetett ez a közvetítő nyelv az ősi kultúrákban. Volt ilyen nyelv, az biztos, hiszen tízezer éves galíciai eredetű tűzkövet találtak a pilisi barlangokban, de az is bizonyított, hogy a megalitikus kultúrák a mai Írországból importálták az ónt. Valahogy, valamilyen nyelven a vevők és eladók megegyeztek egymással.

Az viszont már biztos, hogy az ókori Mezopotámiában a sumér, a hellén korban a görög, a római korban és a középkorban a latin vált a kereskedelem nyelvévé.

A középkor elteltével több nyelv is esélyesnek látszott erre a szerepre. A francia, a portugál, a spanyol, az angol és a német egyaránt alkalmasnak tűnt. Ám a Brit Birodalom és az Egyesült Államok felemelkedésével egyértelművé vált, hogy ez a nyelv csakis az angol lehet.

Az angol szerkezetében egyébként is igen alkalmas erre a szerepre. Alapfokon viszonylag könnyű elsajátítani, és eltűri az eltérő kiejtéseket, kifejezéseket is, hiszen teljesen másképp beszélnek Ausztráliában, Gibraltáron, Brit Guyanában, vagy Kanadában. Attól az angol még angol marad, és így a külkereskedők, és a logisztikai cégek nyelve is mára egyértelműen az angol lett és biztos, hogy jó darabig az is marad.