Készülve az órára eszembe jut a tanárok és az idegen nyelvet tanulók rémálma: a folyamatos és az egyszerű jelen közötti különbség megtanulása a mai feladatunk. Honnan hova vándorol az az „s”? Milyen esetekben használjuk? Milyen időhatározókkal és melyik személyben, milyen kivételekkel…? Teljes káosz. A felnőttek nagyjából itt szokták feladni.

9-10 évesek, olyan energiaszinttel, hogy szinte szétfeszíti a terem falait. Please bring your cushions, habár mind tudjuk, esélytelen hogy leüljenek, túl izgalmas és vidám az órakezdés, hát akkor kezdjük a mai órát állva, nem mindegy? Addig is megbeszéljük ki miért nem tud ma a popsiján ülni, természetesen angolul. Az iskola, az éjszakai forgolódás, a dolgozatok, vagy csak egy hangosabb hörcsög-lakótárs. Nevetnek, végül csak leülünk. Zümmögnek, prüntyögnek, fütyörésznek, hahotáznak, százhúsz százalékon pörögve vetik bele magukat a következő nyelvtanozós társasba is, az izgalomtól néha felpattanva kiabálják a megoldást, gyűjtik a pontokat, az elismerést, a dicséretet, a sikerélményt.

Körbenézek, csupa mosoly és felvillanyozott, magabiztos tekintet. Épp mindenki rémálmát tanuljuk.

Göndöcs Zsófi írása
/Nyugati téri Helen Doron Oktató Központ/