534 Views

November, Te gyönyörű!

kepernyo%cc%8bfoto-2016-11-02-12-22-58

Anyukák, apukák vagyunk itt. Na jó, tömegével anyukák, akik ilyesmit olvasnak. Egy vagy több gyerekkel, de mindenképpen háziasszonyok. Itt a november, a gyönyörűségesen színes hónap, amikor hirtelen ránk tör a felismerés, nemsokára jön a tél, a hideg, az Å‘rült Karácsonyi készülÅ‘dés, a rohanás. No, álljunk csak meg egy pillanatra, kedves anyukák és próbáljunk meg nem rohanni, hanem élvezni ezt a hónapot. Gyerekek mellett már beállt a rend, megyünk bölcsibe, oviba és iskolába, reggel rohanunk, délután rohanunk, balett, foci és igen, igen, angol… Én, mint egy gyerekes nyelviskola vezetÅ‘ ilyenkor jövök rá, hogy úgy eltelt ez a két hónap, hogy azon kívül, hogy beosszam a gyerekeket a csoportjaikba, megszervezzem a sajátom életét, megtartsuk az év legtutibb buliját, semmi másra nem jutott idÅ‘m, most pedig itt a november, nemsokára jön az Advent.

De NEM! Nem hagyom, hogy egyből egy újabb feladat elterelje a gondolataimat, így inkább listát készítettem arról, mit szeretnék novemberben csinálni. Íme az én listám:

  • Kiválogatom az idén készült fotóinkat és egy albumot készítek belÅ‘lük.
  • Elmegyek venni egy új csizmát magamnak és a gyerekemnek.
  • Veszek egy csomó mécsest és minden itthon található gyertyatartóba teszek egyet, minden este meggyújtok néhányat.
  • Minden héten veszek valakinek ajándékot – igen, már most és karácsonyra.
  • Megcsinálom az idei Adventi kalendáriumot, kivételesen nem a boltban veszek és csokit nem teszek bele.
  • Egyik hétvégén elmegyünk a közeli erdÅ‘be sétálni egy üres táskával és tele szedjük mindenféle terméssel vagy kaviccsal, amit aztán otthon kifestünk.
  • Megrendelem a karácsonyi dekorációhoz az alapanyagokat.
  • Eldöntöm, milyen sütiket fogok sütni decemberben és megveszem hozzájuk az alapanyagokat.
  • Elteszem a még elöl maradt nyári vagy kinÅ‘tt ruhákat, mindig kivasalom, amit leszedek a szárítóról, bár ezt nagyjából minden hónapban megfogadom.
  • Belekezdek egy új sorozatba a Netflixen.
  • Megnézzük a gyerekkel a Charlie Brown Thanksgiving rajzfilmet.
  • Minden este leírjuk, mi volt a legjobb dolog, ami aznap történt velünk és beletesszük egy csinos üvegbe – ilyet már januárban csináltunk, de aztán sajnos abbamaradt. Itt az ideje folytatni.
  • Black Friday vásárlás – még sosem voltam, de most betervezem, lehet életemben utoljára… vagy nem.
  • Megtanulok igazán fintom tejmentes forró csokit készíteni. Eddigi kísérleteim eléggé kudarcosan végzÅ‘dtek.
  • Elmegyünk egy múzeumba, minden hónapban jó lenne, nade most.
  • IdÅ‘t találunk egy nagy pléd alatt kekszet majszolni és mesét olvasni. Nem csak este.
  • Minden reggel megnézzük az aktuális Helen Doron mesét a Kangi Club Stream applikációval https://kangiclub.com/stream. Rájöttem, valóban egyszerűbb így.
  • Elmegyünk libát enni november 11-én egy étterembe. A sütést nem vállalom be.
  • Elmegyünk Szedd magad akció keretében almát szedni. A sült fahéjas almánál nincs inomabb. Na jó, talán a sütÅ‘tök, de azt csak anya szereti.

Nektek van ilyen listátok? Remélem, van akit inspirál az enyém. 🙂

kepernyo%cc%8bfoto-2016-11-02-12-21-36Izgalmas hónap a november, tele várakozással, de még nyugalomban el lehet tőletni. Ne feledjétek, a rendszeres CD hallgatás minden Helen Doronos gyerek életében nagyon fontos, de azért a listára is felkerült, hiszen mindannyian elfelejtjük olykor.

Szép novembert nektek!

535 Views