Már több mint egy hete elkezdődött az iskola. A nyári élmények lassan leülepszenek, előkerülnek a tankönyvek, a lecke, kezdődik az „igazi” tanulás. A megnőtt autóforgalom porral teríti be a fák ágait, s már érződik az ősz egyelőre enyhe előszele.

Van azonban nyolcvanezer hat-hét éves kisgyermek, akiknek a mostani iskolakezdés sokkal színesebb, sokkal fárasztóbb, sokkal érdekesebb, és bizony sokkal ijesztőbb, mint másoknak.

Ők a kiselsősök.

Akik először mennek iskolába. Akiknek java része most érti meg igazán, miért van az osztálytermekben annyi szék?

Akiknek a nevét talán már tudja a tanító néni, bácsi, de talán még nem. Ismerni pedig biztos nem ismeri őket.

Egy eddig ismeretlen és felfedezésre váró világ, ahol náluk mindenki nagyobb, és mindenki nagyobb rutinnal mozog a sokszor sajnos túl komor magyar iskola falai között.

Nagyon szép, de egyben nagyon nehéz időszak ez egy gyermek életében.

Egy magyar gyermek életében különösen. A fejlett világban talán itt a legnagyobb a törés óvoda és iskola között.

Egy angol kisgyermek már 4-5 éves korától „elő-iskolába” jár, és a beszoktatás fokozatos. Természetes, hogy a szülők bejárnak az iskolába, naponta beszélhetnek a pedagógussal. A gyerekek hat-hét éves korára már összeszokott, rutinos csapat alakult ki.

Nincs üzenőfüzet és egyre záruló iskolakapuk. De a külföldi kisgyermekek táskájában a pár füzeten kívül már sokszor ott lapul a 20-30 dekás tablet, aminek a súlya akkor sem fog többet nyomni, ha majd nyolc órája lesz, mert a programok – a régimódi és drága tankönyvek helyett – nem súlyosbítják a gyerek táskáját, nem húzzák majd le vállukat, nem okoznak gerincferdülést.

De ez a váltás nem csak külsőségekben mutatkozik meg. A magyar kisgyereknek meg kell tanulnia másként beszélni (sok helyen máig dívik a 19. századi „tetszikelős” csendőr-pertu), másként viselkedni (csöndben, nyugodtan ülni, megvárni, míg mindenki elmondta előtte a mondandóját, aki a rangsorban előtte áll, stb, stb) és még a megszokott rituálékat, (pl. integetés az ablakból) és elfoglaltságokat is el akarják venni tőle.

Szerencsére egyre kevesebb helyen, de a szülőknek még mindig meg kell hallgatniuk, hogy a kisgyermekeket nem szabad leterhelni, ezért azt javasolják, hogy az eddigi elfoglaltságaikat „egyelőre” mondják le, de majd harmadikban-negyedikben, stb. az iskolában úgyis lesz balett, sakk-szakkör, szolfézs, angol, stb.

Szerencsére egyre kevesebb szülő érzi azt, hogy egy iskolakezdés miatt a gyerektől el kell vennie addigi életét és elfoglaltságait, hiszen ha már évek óta jár balettre, vagy angolra, és már eljutott valahová, igazán kár lenne ezt az élményt és ezt az eredményt elvenni tőle.

Ezekre a különórákra nem csak azért járt, mert szeretett idejárni, nem csak azért járt, mert ez közös élmény volt szülő és gyermek között, hanem azért is, mert fejlődött, gazdagodott tőle, s testileg, szellemileg, lelkileg erősödött.

Persze, hazabeszélünk, de különösen súlyos hiba az iskolakezdés miatt lemondani egy már megkezdett Helen Doron-os tanfolyamról.

Tegyük fel, hogy egy gyermek és szülei már belefektettek 2-3-4 évet abba, hogy a kicsi akcentus és fáradtság nélkül, örömmel, biztonságos, barátságos és ismert közegben, sok mozgással és játékkal megismerje és elsajátítsa az angol nyelv alapjait!

Ekkora már eljutott oda, hogy ismer 2-2.500 alapszót, eljutott oda, hogy megtanult angolul gondolkozni, és eljutott oda, hogy ha ezt tovább folytatja, esélye nyílik rá, hogy mire gimnáziumba kerül, felnőtt nyelvvizsgát tegyen.

És végül, de korántsem utolsósorban, a Helen Doronos kisdiák arra az útra lépett, hogy ha majd egyszer egyetemistaként, vagy felnőttként angolul beszélő közegbe kerül, az „ottaniak” talán észre se eszik, hogy nem közülük való.

Mert az biztos, hogy egy végzett Helen Doronos diákot senki sem sajnálhat le hiányos tudása vagy kiejtése miatt.

Gyermekeink eddigi elért eredményeit, eddigi és a jövőbeli munkáját értékeljük le, és dobjuk a kukába, ha egy kiselsőstől még azt is elvesszük, amit megszokott, és amit eddig elért. Ne üljünk fel a 19. századi mesének!

Az osztálytanítók legtöbbször úgy javasolják a szülőknek, hogy hagyják abba a gyerekek angol tanfolyamát, hogy fogalmuk sincs róla, milyen komoly munka folyik egy Helen Doron-órán.

Természetesen mi nekik is békejobbot nyújtunk.

Szerencsére egyre több magyar pedagógus ismeri fel módszerünk előnyeit és egyre többen ismerkednek meg velünk, mielőtt pálcát törnének felettünk.

És egyre több iskolában engednek a szülők kérésének, és kérnek fel minket, hogy az iskolán belül is oktassunk egy jól bevált, kipróbált és mindenkinek (gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak) maradandó élményt és használható tudást adó módszerrel.