790 Views

Az angol a tudomány nyelve

Aki a huszadik század szülötte, és még a múlt évszázadban – sőt, évezredben! – kezdte egyetemi tanulmányait, még emlékszik a jó öreg könyvtárakra, ahol különféle forrásmunkákra vadászott, esetleg már nyitáskor a büfében várakozott, hogy megelőzze egyetemi versenytársait.

Mai szemmel nézve elképesztően színes volt ez a világ. Régebbi tudományos művek születhettek németül, franciául, latinul, az újabbak pedig angolul, de egyes tudományterületeken nem jött rosszul egy kis orosztudás sem. A magyar őstörténetet és a magyar keleti rokonságát orosztudás nélkül szinte lehetetlen kutatni, de ami azt illeti, ez a nyelv a nukleáris tanok világában is igencsak hasznosnak bizonyult.

Egy szakembernek nem csak a saját tudományterületével kellett „megküzdenie”, egyes területeken érdemes volt bizonyos nyelveken is megtanulnia.

Ahány nyelv, annyi világ – tartja a mondás, és valóban minden nyelv elsajátítása új dimenziókat, új világlátásmódot nyit meg előttünk, és nem utolsósorban remek agytornát is jelent. Több nyelven tanulni tehát jó és egészséges.

Ám az Internet-korszak beköszöntével és a tudományok fejlődésével ez már lassúnak bizonyul. Ma már magától értetődő, hogy a tudományos világ egyetlen nyelv mellett tette le a voksot, azért, hogy a tudósok bárhol a világon megértessék egymást, hogy a diákok bármelyik egyetemre áthallgathassanak és bármilyen tudományos munkához hozzáférjenek, külön vesződség nélkül.

És ez a nyelv az angol.

Utoljára a latin és az arab volt ehhez hasonló szerepben. A középkor diákjai beutazták Európa egyetemeit, egy híres professzor kedvéért sok ezer mérföldet kutyagoltak, a külhonban szerzett tudást aztán odahaza kamatoztatták, és felgyújtották földrészünkön a tudás fáklyáit. Az arab korszak tudósai átörökítették az ókori tudományos műveket, közvetítették a mesés India és Kína tudását, de matematikában, csillagászatban és orvoslásban is messze koruk előtt haladtak.

Kétségen kívül áll, hogy az egységes nyelv használata hatalmas löketet ad a tudományos fejlődésnek. És éppen ez zajlik le szemünk láttára az angol nyelv segítségével.

A robotika, a szoftverfejlesztés, a nano- és géntechnológia, az orvostudomány vagy a csillagászat egyre gyorsuló fejlődésének az alapja az egységes tudományos nyelv – ami jelenleg az angol és ez jó ideig így is marad.

791 Views