Ha ellátogatunk Sárospatakra, a Református Líceum nagykönyvtárába, a mennyezetfreskón és az impozáns polcrendszeren kívül valami másra is rácsodálkozhatunk: Nem másra, mint arra, hány nyelven is íródtak a régmúlt idők könyvei?

Mivel a Líceum könyvtára elsősorban nem irodalmi, hanem tudományos gyűjtemény, nyomon követhetjük, hogy az idők során hogyan változott az a nyelv, melyet a tudósok egész Európában megértettek, Németországtól Spanyolországig, Lengyelországtól Angliáig és Svédországtól Magyarországig.

A legrégebbi kódexek, könyvek „természetesen” latinul íródtak. A középkori Európa bizonyos szempontból hasonlított a
mai egyesült Európához: országhatárok nem sokat jelentettek, a diákok, a papok és a szerzetesek pedig úgy folytatták tanulmányaikat, ahogy a mai európai fiatalok.

Az iskolát a közelben végezték, a középiskolát valahol otthonuk környékén, az egyetemet – ha tehették – a híres egyetemek valamelyikén: Bolognában, Párizsban, vagy Angliában. Nem az ország és a helyi nyelv számított, hanem az, hogy milyen iskola felelt meg a diákok igényeinek és az, hogy mit engedhettek meg maguknak a diákok anyagilag?

Egy ilyen színes kavalkádban, egy ilyen nemzetközi társaságban nem is volt kérdés, hogy szükség van egy egyetemes közvetítő nyelvre, és ez akkoriban a latin volt, az egységes egyház nyelve.

Aztán, a 15. századtól megjelennek az első fecskék, a reformer egyházfik német nyelven írt munkái. A német nyelv, mely később a filozófia, a technika és az ipar nyelvévé vált, itt kezdte el diadalmenetét. Bár sosem terjedt el olyan széles körben, mint a latin, de az európai tudományos életben hosszú időre megkerülhetetlenné vált.

A 18. századtól, a közlekedés, valamint a kommunikáció felgyorsulásával és a politikai helyzet általános stabilizálódásával párhuzamosan más nyelvek is felbukkannak: ilyen a francia és az angol. A tudományos életben, ha a tudós minden forrást, minden gondolkozót ismerni kívánt, kénytelen volt három, esetenként négy nyelvet is elsajátítani élete során. És igazából ez a helyzet változatlanul fennállt egészen a legutóbbi időkig. Csak a súlypontok és esetenként a nyelvek változtak.

Érdekes kanyar volt például, mikor a 20. század második felében, az államkapitalista („szocialista”) blokk országaiban annyi forrásmunka vált elérhetővé oroszul, hogy egyes tudományágakban a „hagyományos” nagy nyelveken kívül már oroszul is érdemes volt megtanulni.

Ám mindez a nyelvi tudományos sokszínűség most már a múlté. Ma már elegendő egyetlen nyelvet elsajátítani, ahhoz, hogy a maláj tudós megértesse magát a kanadaival, a japán a tongaival és a lengyel a paraguayival.

Igen, mára a tudomány és technika nyelve vitathatatlanul az angol lett.

Az ezredforduló körül végleg eldőlt, hogy a fiatal tudósoknak anyanyelvükön kívül a legtöbb tudományterületen elegendő egyetlen nyelven megtanulniuk, s ez nem más, mint az angol.

És hogy ez miért is jó? A válasz igen egyszerű: A nagy elméket nem foglalja le a három-négy nyelv megtanulása, és többet foglalkozhatnak a tudományterületüket érintő újításokkal. És mivel több idejük marad a „tiszta” tudományra, többet tudnak alkotni, többet tudnak dolgozni azon, ami igazán fontos számukra.

Persze, nem lesz mindenkiből tudós. De a képlet elég egyértelmű: Minél kevesebb időt és energiát kell szánnunk a nyelvtanulásra, annál többet foglalkozhatunk mással. És itt máris eljutottunk vesszőparipánkhoz, az angol nyelv gyerekkorban történő elsajátításához. Talán meredeken hangzik, de abból a – talán még csak gagyogó– kisgyerekből, akit egy Helen Doron tanfolyamon boldogan kacagva dobál fel (és kap el újra) édesanyja, nagyobb eséllyel lesz elismert tudós, mint abból a kisgyerekből, akit ebből kihagynak.

Amikor egy édesanya úgy dönt, gyermekét nem „terheli” nyelvtanulással, egyben azt is eldönti, hogy gyerekének később kevesebb ideje lesz másra, és bizony, még az is lehet, hogy emiatt lemarad valamiről.

Itt eszünkbe jut a rigmus:

„A szeg miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt az ember elveszett, az ember miatt a csata odalett…”

A tudományos érvényesülésnél ilyen szeg lehet az angoltudás – hiánya.