1523 Views

7 dolog, amit egy Helen Doron angolnyelv tanár már tud

Lehet valaki kiváló diplomás angolnyelv tanár, beszélhet akár anyanyelvi szinten angolul, rendelkezhet ilyen-olyan specifikációkkal, mégsem biztos, hogy illik a Helen Doron nyelviskolák rendszerébe. Az angol nyelvtanulás gyerekeknek szóló egyedi módszeréhez nem elegendő pusztán a nyelvismeret, vagy a végzettség, lélek kell. Vállalkozói szemlélet, elhivatottság és egyfajta megszállottság, az örökös igény a fejlődésre.

Mi, Helen Doronosok, tudjuk, hogy

1. Az oktatás szolgáltatás.

Gyakran tapasztaljuk, hogy a szülők negatív véleménnyel vannak pályatársainkról, mert úgy érzik, nem törődnek kellőképpen gyermekükkel, vagy velük. Mi azonban tisztában vagyunk azzal, hogy az oktató-nevelő tevékenység – függetlenül annak állami vagy magánszektori voltától- szolgáltatás, amelyet lehet jól, vagy rosszul is csinálni. Szerintünk azonban csak prémium módon érdemes.

2. A gyerek is ember.

Nem tudunk és nem akarunk mit kezdeni az olyan életbölcsességekkel, hogy a gyerekeknek „ennyi is elég”. Szerintünk ők a legérdekesebb, legötletesebb és legformabontóbb részei mindannak, ami emberi, épp ezért a legjobbat érdemlik. A legalaposabb felkészülést, a legőszintébb hozzáállást, a legnagyobb szívet és szeretetet.

3. A sikeres nyelvtanuláshoz három ember kell: a gyerek, a tanár és a szülő.

Ha partnerként tiszteled a másikat, legyen az a gyerek, vagy a szülő, partnerként fog veled együttműködni is. Mi ebben hiszünk és erre törekszünk. Tudjuk, hogy maximális jelenlétünk elengedhetetlen, de azt is, hogy nem mindig a legfontosabb. Az angol lecke gyerekeknek szól, de néha a szülőknek kell ellenőrizi, hogy elkészült-e. Néha ők azok, akik jelzik, hogy gond van, néha mi figyelünk oda kicsit jobban… A tiszta kommunikációs utak, a korrektség és a megbízhatóság számunkra nemcsak szavak: ezek az értékeink.

4. Nem vagyunk egyformák és ez így jó.

Vannak gyerekek, akik kiválóan rajzolnak, de nem túl szépen énekelnek. Mások csodásan dalolnak, de társaságban nem mernek megszólalni. Akad, aki akkor is beszél, ha csendben kellene maradnia. Na és?! Mi a Helen Doronnál nem akarjuk uniformizálni a gyerekeket vagy lenyesegetni az „oda nem illő részeket”. Szerintünk ugyanis ők már akkor is valamilyenek, amikor hozzánk érkeznek. És mi pont ilyennek szeretjük őket.

5. Minden gyerekhez saját út vezet.

Tipikus probléma a hagyományos oktatás nagylétszámú közösségei esetében, hogy az a gyerek, aki gyorsabb az átlagnál, vagy kicsit lassabb és ezért lemarad, kirekesztődik. A magas osztálylétszámok és /vagy a tanári motiváció hiánya miatt ezek a gyerekek lemorzsolódnak, rosszalkodni kezdenek vagy elmagányosodnak.

Mi azonban tudjuk, hogy a normától eltérő viselkedés sohasem ok, mindig következmény. Nem(csak) a tüneteket kezeljük, hanem az alapproblémát igyekszünk megkeresni és feltárni, mert hisszük, hogy a leggyengébb láncszem sosem gyenge, csak még nem találta meg azt, amiben legerősebb lehet.

6. A diploma fontos, de nem minden.

Az egyetemen el lehet sajátítani ragozást, nyelvtant, mondatszerkezeteket vagy a klasszikus műveltséget, de nem (feltétlenül) szerzünk élettapasztalatot, lazaságot, humort vagy rugalmasságot. Ezek egy emberben vagy eleve adottak, vagy idővel kifejlődnek. Mi azokat a kollégákat keressük és szeretjük, akik olyanok, mint McGyver: a semmi mindig valami és a megoldás mindig ott van a zsebükben, csak rá kell találniuk.

7. A tanári önképzés és a fejlődés elengedhetetlen része a sikeres nevelésnek.

A gyerekek nem a nagy szavakból, hanem az észrevétlenül elsajátított mintából tanulnak. Ezért aztán hiába is próbálnánk prédikálni arról, hogy az önképzés, az otthoni angol nyelvű zenehallgatás, olvasás, filmnézés vagy online információszerzés fontos, inkább megmutatjuk!

Épp ezért a Helen Doron a legjobb módszer gyerekeknek: mi magunk is igyekszünk mindenkor jó példával elől járni. Képezzük magunkat, csapatépítőkre járunk, tanulunk egymástól és soha, de nem felejtünk el kérdezni és megkérdőjelezni, mert minket tényleg érdekel a világ működése. Nem szeretjük a félmegoldásokat és fel akarjuk fedni a titkokat, mert egy kicsit mind gyerekek vagyunk. És büszkék vagyunk rá!
Ha érdekel, a tanárképzés, látogass meg bennünket!

HELEN DORON ANGOLNYELV TANÁR

1524 Views